Ars poetica


Építészként magam is tisztában vagyok azzal, hogy az építési kedv mennyire megcsappant az utóbbi években. Egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy akik a piacon maradtak, esetleg vissza szeretnének térni, azok megfelelő módon promótálják önmagukat. Ennek ma már elengedhetetlen feltétele egy igényes megjelenésű honlap, és némi áttekintés az elkészült, megvalósult munkákról. Ennek szükségességét mégis megkérdőjelezik olykor - egyik volt főnököm például azzal söpörte le a témát az asztalról, hogy “orvost sem interneten keres az ember, hanem ajánlások alapján”. Ebben igaza volt, csak az orvosok nem vizuális műfajban dolgoznak -leszámítva persze a plasztikai sebészeket - sőt, jobbára azt szeretjük, ha a doktorok munkájának a nyoma nem észrevehető. Szemben ugye az építészekével...

Kár megkérdőjelezni, hogy egyre fontosabbá, sőt, alapvetéssé válik, hogy az érdeklődő, a leendő megrendelő tájékozódni tudjon, miféle munkák is valósultak meg a neki ajánlott építészek, irodák munkája nyomán. Általános tendencia, hogy bemutatkozásként valósághű renderek jelennek meg az épületekről és nem a megvalósult állapotot tükröző fényképek. A render viszont nem ugyanaz, mint egy fotó - nem árulkodik arról, hogy a ház valójában felépült-e, és ha igen, úgy valósult-e meg, ahogyan azt az építészek megtervezték. A megvalósulás pedig lényeges visszacsatolás a leendő megrendelő számára - hiszen komoly bizalomnövelő tényező, ha látja, hogy a tervező nem csak a fióknak álmodik szép, komoly házakat. A másik gondolatom a valósághű képekről, hogy épp az hiányzik belőlük, amit a nevükbe foglaltak: a valóság. Vagyis a véletlenszerűség, ha úgy tetszik: a hibák. A számítógép nem hibázik, ezért a rendereken nincs csorbulás, nincs egyenetlenség, nincs pontatlanság - azaz semmi emberi, semmi természetes.

A terv nézzen ki úgy, mint egy terv. A valóság pedig úgy, ahogy a valóságot látni szoktuk. Erre törekszem én... mint építész és mint fotós egyaránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése